2016. március 21., hétfő

A Hevesy György kémiaverseny erdélyi döntője - 2016 - VII.o



Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban szervezték meg a Hevesy György kémiaverseny erdélyi döntőjét. Iskolánkat Simófi Levente 7.b osztályos tanuló képviselte, aki a 115 versenyző közül a 6. legjobb eredménnyel került be a döntőbe, ahová 13 tanulót hívtak meg a korosztályából.

A versenyen elméleti és gyakorlati tudásból egyaránt számot kellett adni. Az elméleti rész feladatoldásból állt, Levente 73 pontot gyűjtött a 100-ból, laborgyakorlaton pedig 21 pontot a lehetséges 25-ből, így 94 ponttal dicséretben részesült, negyedik helyezettként. Ez nagyon szép eredmény, figyelembe véve a verseny rangját. Gratulálunk neki, és további szép eredményeket kívánunk!

Eredménylista



Pap Tünde, az EMT részéről, Dr. docens Majdik Kornélia, és Dr. Gál Emese tanársegéd a kolozsvári kémia egyetemről összesíti az eredményeket


Az írásbeli után :)
A laborgyakorlat előtt :)






















2016. március 17., csütörtök

A Jedlik Ányos Fizikaverseny II. fordulójának eredményei - 2016

Baksa Andrea (6c) és Simófi Levente (7b) bejutottak a verseny döntőjébe, amelyet Nyíregyházán tartanak április 8-10, illetve 22-24 között. A részletesebb eredményeket itt találod:

Eredmények: 3-6 osztály

Eredmények: 7-10.osztály

2016. március 16., szerda

Az Öveges József fizikaverseny II.fordulójának eredményei - 2016

Simófi Levente bejutott az Öveges József fizikaverseny erdélyi döntőjébe, a 6. legjobb eredménnyel. Gratulálok! :)
A további eredményeket itt találod:
Eredmények:

Fülöp Richárd István és Simófi Levente (7b)

Lukács Kamilla és Egyedfi Tamás (7c)

A Hevesy György kémiaverseny erdélyi döntőjének programja - 2016

Programfüzet

2016. március 3., csütörtök

Jedlik Ányos fizikaverseny, II. forduló

 
           
Nr.
Név
Évf.
Iskola
Pont
szám
%
Helye
zés
1.
Baksa Andrea
6
Petőfi Sándor Ált.Isk.
70
100%
I.
2.
Bakó Emőke Noémi
6
Petőfi Sándor Ált.Isk.
31
44,28%
VI.
3.
Kányádi Kincső
6
Petőfi Sándor Ált.Isk.
3
4,28%
VIII.
4.
Rezi Emőke Melánia
6
Petőfi Sándor Ált.Isk.
18
25,71%
VIII.
5.
Fülöp Richárd István
7
Petőfi Sándor Ált.Isk.
52
68,42%
IV.
6.
Firtos Flórián
7
Petőfi Sándor Ált.Isk.
58
76,31%
III.
7.
Török Darvas Eszter
7
Petőfi Sándor Ált.Isk.
5
6,57%
VIII.
8.
Páll Réka
7
Petőfi Sándor Ált.Isk.
15
19,73%
VIII.
9.
Simó Kamilla
7
Petőfi Sándor Ált.Isk.
-
-
-
10.
Simófi Levente
7
Petőfi Sándor Ált.Isk.
71
93,42%
I.
11.
Bodó Balázs
9
Orbán Balázs Gimnázium
50
58,13%
V.
12.
Jakab Ágota Anett
10
Orbán Balázs Gimnázium
55
63,95%
IV.